Tegnap voltam bikaviadalon. Nagy szerencsém volt, hogy most mentem, mert ez volt az év utolsója. A Campó Pequeno mór hangulatú arénájában tartják. A vagyonért vette jegyemmel (ismét öregnek bizonyultam, 25 évesen már nem vehettem olcsóbb jegyet), boldogan vártam az este 10 órai kapunyitást. Persze nem mindenki szereti itt sem a bikaviadalokat, sok ismerősöm mondta, hogy ő bizony meg nem nézi és hasonló véleményen volt az a 20-30 ember is, aki táblákkal tiltakozott az állatkínzás ellen. Állatkínzás lehet valójában, sajnáltam én is a bikákat, de aki már látta, hogy hogyan „gyártják” a csirkehúst, ami a tányérunkra kerül a nagyipari termelésű farmokon, milyen kis ketrecekben sínylődnek szegény állatok, az lehet nem gondolná, hogy egy bikaviadal az állatok meggyalázása. A homokos arénától a plafonig az egész teret bejárta a tisztelet, ami nem csak a pikadorokat, hanem a bikákat is körbe vette. Én sem az állatok lemészárlása miatt mentem (egyébként sem ölik meg nyilvánosan a bikákat) hanem azért, mert ez már szinte művészet.

Tánc: tánc bika, ember és ló között. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ugyanis a portugál bikaviadalokon –és ez is különbség a spanyolhoz képest- lóhátról küzd meg a lovag (kezdetben lovagi tornák része volt a bikával való küzdelem). Kb 6 lándzsát szúr az állatba, ami egyre kisebb lesz, mármint a lándzsa, épp ezért egyre közelebb kell mennie a pikadoroknak az állathoz. Az első lándzsa pl elég furfangos szerkezet, onnan lehet tudni, hogy beledöfte az állatba, hogy a kezében maradt része végén megjelenik egy zászló. Ezt szertartásosan körbehordozza a pikador. Megpróbáltam, és remélem sikerült, lefényképezni, ahogy a szúrás előtt kergeti egymást a lovas és a bika. Óhatatlanul felmerül a kérdés: ki az üldöző és ki az üldözött? A lovas bemutató után jelennek meg a népviseletbe öltözött alakok. Az egyik kiáll a bika elé, kis zöld-piros sapkájában és nagy hujjogatások közepette peckesen lépdel a bika felé, aki egyszer csak megunja és nekiront. Mire az, ha ügyes, a bika szarva közé kapaszkodik és a többiek pedig rávetik magukat a bikára. Tegnap este az egyik bika annyira ügyes volt, hogy ez csak harmadszorra sikerült és kétszer átment a szarva közé ugró férfi, egyet pedig a palánkhoz nyomott. Jöttek is az orvosok, de ezek kemény kötésű fickók és visszaálltak a bika elé. Óriási tapsvihar és ováció volt a jutalmuk. No, de még nincs vége, mert az egyik férfi megfogja a bika farkát és a többiek ennek az egynek a jelére szétszélednek. Ekkor a bika megpróbálja ledöfni a farkát fogót, aki nem hagyja magát. Huzatja magát a bika farkánál fogva, ezzel szabályos köröket írnak le. A bemutató utolsó fellépője a ló nélküli matador. Ez hasonlít talán a legjobban a spanyol változathoz. Kardja is van, de nem szúrja le az állatot, csak imitálja a végén. És ez az igazán lenyűgöző tánc, néha szinte súrolja a bika a férfit. Nem lehet elmondani milyen szép, amit ketten produkálnak.

Az esemény érdekessége egyébként az volt, hogy egy család tagjai voltak most a főszereplők: egy apa és két fia. Mindegyik nagyon ügyes volt, de kb az idősebbik fiú volt talán a legjobb korban ehhez. Hihetetlen elegáns és szenvedélyes volt. Lenyűgözően hergelte a közönséget és minden mozdulatán és arcrándulásán, mosolyán lehetet látni, hogy ez az élete. Miután mind a hárman végeztek beengedik a teheneket, akik „kikísérik” a bikát. Ezek után mindhárom „lovag „ körbemegy az arénában. Az emberek állva tapsolnak nekik és sokan még a sáljukat, kabátjukat is bedobják nekik, csak hogy hozzá érjenek a matadorok és visszadobják nekik.

Lehet mondani, hogy ez állatkínzás, de engem teljesen lenyűgözött ez a dolog. Természetesen én is sajnálom a bikákat, de az egész hangulata és a matadorok eleganciája magával ragadó, gyönyörű élmény.

E a tua parte, só para te:

Ahhh, a touremaqia foi a uma mais memorável evento na minha vida. Realmente é uma arte. Sim, eu comprendo o situação dos touros, mas acho que os picadoros amam muito destas animais e naturalmente eles honram os muito também. Espero que a touramaqia é uma dança, uma dança onde um homem, um cavalo e um touro dancam junto. Evidantemente compadecou muito dos touros.

Ah e os fatos, com ouro foram lindos. O movimento dos picadoros são realmente fascinadores. Os picadores foram elegantes inacreditáveis, o todo evento foi tão um teatro. Tirou muitos fotográficos, então vou poder mundar-te, se queres…J

 

Foi uma acidente também, porque não poderam os homens com roupa popular (desculpa mas não sei os nomes eles) e o touro correu durante dois homens. Mas eles foram muito valentes e voltou á arena. aplaudi-se muito.

Mas tenho medo que o meu português é ainda muito mal. L Mas pratico muito, todo dia.

Imagina, tenho um amigo angolano, e ele pode ensinar me num vez na semana, é bom, não é?

Prometo-te, quando voltei para Húngria, podemos conversar fluente.

Beijinhos grande

 

Múzeumi-művészeti körkép

 2010.10.15. 16:27

Sajnos már annyira rég írtam, hogy mielőtt elkezdetm volna ezt a beszámolót kénytelen voltam átnézni a fényképeket, hogy hol is voltam az elmúlt két hétben…

Mivel tartom jó szokásomat, hogy minden vasárnap múzeumi napot tartok, hát kezdeném a Gulbenkian múzeummal. Egy nagy kert kellős közepén áll az egykori örmény milliomos gyűjteménye, ami halálával a portugál államra szállt. Igen, a kert: kis tavak, ahol békák éldegélnek békességben, gyönyörű virágok, furcsa építmények. Már barangolni  és sétálgatni is jó ebben a kertben.

  

 Mivel örmény születésű gyűjtővel van dolgunk, nem csoda, hogy gyűjteményében nagy számban fordulnak elő keleti szőnyegek, öltözékek, vallási szertartás eszközei. Külön gyűjteménye van persze azulejokból is:D Emellett azonban nem marad el az európai gyűjteménye sem. Csak kapkodtam a fejem. Hopp ott egy Rembrandt, elnézést kettő, mellette egy Rubens, következő teremben Rodinek tömkelege fogad, békésen megférve a Manet képek társaságában, de nem szégyenkeznek a másik falon a Turner képek sem, se a Gainsborough portrék. Ám mielőtt ebbe a földi paradicsomba érkeznénk tekintsünk be ebbe a terembe, ahol a XVIII- XIX századi portugál és francia bútorművesség remekeiben gyönyörködhetünk. (Elnézést, azt hiszem előbújt belőlem a tárlatvezető.) Lenyűgöző, ha másért nem, hát ezért érdemes ebbe a városba ellátogatni. Olyan volt, mint egy gyereknap. Megelevenedett az az 5 év, amit az egyetemen töltöttem. Sajnos a többiek egy kicsit unták, én pedig még csak meg sem nézhettem rendesen a termeket. Na, ezért kell egyedül elmenni szakmázni! A Hopp múzeumos alkalmazott, de mégsem foglalkoztatott kis csapatunknak külön belinkelek egy képet, a kínai-japán gyűjteményről. Bizony, a budapesti múzeumok sajnos sokszor elbújhatnak az itteni gyűjtemények mellett.

 

Ami végképp felbosszantott- pozitív értelemben- hogy ebben az óriási komplexumban, ahol van koncertterem, színház és múzeum még egy fantasztikus könyvtár is van. Teljesen ingyen!!! Kicsit aggódtam, amikor előadtam a hölgynek, hogy én a street artról keresnék könyveket, de mosolyogva megnyugtatott, hogy nem lesz baj. Tényleg nem volt, ti. vagy 20 könyvük van, csak ebben a témában. Innentől kezdve el lehet képzelni, hogy a többi jóval feldolgozottabb témában mi lehet…

Következő vasárnap már nem voltam ilyen szerencsés. Gondoltam, váltsunk a kortársra: irány a Museo da Chiado. Nagy nehezen meg is találtam gyönyörű kert, eddig jól kezdődik. Ám de hol van a bejárat…megtaláltam, ahol is egy kedves úriember közölte velem, hogy én itt nem fogok semmit se megnézni, mert hogy kiállítás építés van, próbáljam meg tán egy hét múlva. Na bummm…

B terv: Museo Nacional da Arte Decorativo. Megvan, de fizetős. Na azt már nem, egyébként is már csak 2 órám volt, mire mennem kellett Kingához elkezdeni a lencsefőzeléket a portugáloknak, de erről majd később. Ilyen esetben szerencsére mindig kéznél vannak az Alfama utcácskái. Nem tudok betelni velük, és persze a miradorokkal (kilátókkal szintén nem).

Sétálgatás közben szinte beleütköztem a Monsteiro de São Vincente de Fora-ba. Már az első hétvégémen is meg akartam nézni, de sokallottam a jegyet, mivel akkor még nem volt meg a diákom, így 4 euró lett volna, ezért csak a belső kertjét, udvarát néztem meg. Na de most! Ezt a monostort 1627-ben tervezték. Gyönyörű kilátás fogad minket a tetőről, szerintem a legszebb a városban. Lélegzetelállító. De míg feljutunk a tetőre még vagy 100szor elakadhat a lélegzetünk. Például a jellegzetes kék-fehér azulejos kerengő láttán, vagy a híres La Fontaine meseillusztrációs csempéket csodálva. Itt van persze a Bragança család síremléke is. Híres ez a sírkápolna, mert IV. Jánostól Portugália utolsó uralkodójáig (II. Mánuel) minden portugál uralkodónak megtalálható itt a szarkofágja. Megható a kőből faragott imádkozó női alak is, aki az 1908-ban meggyilkolt I. Károly és fia, Lajos Fülöp sírjánál áll. Kihagyhatatlan! Linkelek be jó sok képet, mert azok úgyis jobban alátámasztják a véleményem:

 

Uma casa bonita do grupo RAM:

 

A Facebookra raktam fel már képeket, amin egy brazil street artos testvérpár által kifestett ház látható. Nem tudom, miért, valami isteni szikra hatására a Gulbenkian könyvtárából a 36os busszal akartam hazajutni. Ez a Pombal Marque terén megy keresztül (ő építette újjá a város a nagy földrengés után). És azonnal le kellett szállnom a buszról, amikor megláttam, hogy újabb lakatlan házat festenek ki. Elkezdtem beszélgetni a két srác managerével és kiderült, hogy portugálok. Íme egy-két kép: munka közben és a végtermék. Másnap olvastam is az újságban, hogy egész táblákat, falfelületeket kaptak graffitisek a Bairro Altoban, hogy kifessék. Mikor lesz, nálunk is ennek ilyen kultúrája?

Készül a műalkotás...

Egy felszálló gondolat!

Elkészült...sajnos nem tudtam totál képet csinálni róla, mert körülötte végig háza és park van.

Íme egy kis tengerrészlet.

Október 5, nemzeti ünnep:

Az ideji október 5 igazán különleges volt, hisz most ünnepelték a köztársaság 100. évfordulóját. (A feledés jótékony homálya elfedte a Salazar-féle katonai diktatúra éveit!) Szegény Kinga csak a himnuszt akarta meghallgatni, de lekéstük Ellenben találkoztunk egy kisebb tömeggel: a férfiak öltönyben és kemény kalapban, a nők fehérben voltak. Mindenkinél esernyő, gondolom 100 éve október 5-n esett… Himnuszt nem, de cserébe 3 dögunalmas beszédet meghallgathattunk. Délig tarott a móka, majd vége, pakolás, nem ám mint nálunk: egész napos dajdaj. De azért hasznos sétálgatós, azulejo fényképezős délutánt tartottam. Senkit nem szeretnék itt most untatni a kb 200 különféle csempével, amit lefényképeztem, de természetesen külön kérésre szívesen megmutatom

 

Francia filmfeszt:

Igazi multikulti estet tartottam 13-n. Franci filmesten voltam, szerencsére itt feliratozzák a filmeket, szóval portugál felirattal még értettem is. Ellenben az angólai haverommal mentem el, akivel félig portugálul, félig angolul beszéltünk magyar létemre. Már csak egy kínai kellett volna mellénk… Apropó mellénk: a moziban egy idős bácsi ült mellettem. Egyszer csak horkolást hallok, hát nem elaludt szegény jót nevettünk rajta, de egyre hangosabb lett, szóval az előtte ülők felkeltették, mert már nem nagyon hallották a filmet. Jegyár : 3 euró, míg egy sima mozijegy itt 7.

Querido João,

 

Então aqui é um resumo para ti em português. Sabes, todos os domingo vou a um museu. E naturalmente Lisboa tem muito museu lindo, por isso adoro esta cidade. Mas estou um pouco triste, se visito um museu ou monumento aqui: não percebo porque não temos nos os museos similar na Húngria também. Por exemplo: Museu Calouste Gulbenkian, tem um museu, uma livraria fantastica (tenho um trabalho da street art para a minha aula história da arte, e achei cc 20 livros neste tema em inglês e em português também), um teatro, e naturalmente um parque fascinante. Este é o sensação fantastico: em Lisboa faz sol e quinte, lejo o meu livro no parque de Gulbenkian, vejo os sapatos no lago e na Húngria faz 10 grade, e chuva. Acho que posso viver aqui :D

O Colecção é fantastico também. Todo que eu estudei na universidade fica neste colecção. Hopp aqui é uma pictura do Rubens, não, desculpa, dois, e alí ficam três telas do Rembrandt, e aquela é uma escultura do Rodin. É verdade, eu fui a Alice no país das marvilhas.:D

Monsteiro de São Vincente de Fora: acho que se o homem quer ver a boa vista á cidade, tem que ir ao tecto do monsteiro. A mais bonita vista em Lisboa! E os azulejos com as fábulas de La Fontaine, hmmm. Sabes, gosto muito dos azulejos em Lisboa, nas casas, nas igrejas, mas aqueles foram muito interessantes é especiais.

Mas a festa nacional na 5 de Outubro foi um desegnano para mim. Só durante das 9 á meia dia…na Húngria nos celebramos todo dia. Mas vi pessoas quêm vestiram os fatos pretos é as mulheres vestiram roupas brancos. Todas as pessoas tinham uma guarda-chuva. Porque, podes dizer-me a história do dia 5 de Outubro 1910?

Fui na festa cinema francês. Ainda bem que todas as filmes são em Portugal, por isso comprendei a filme, porque nunca estudei em francês. Esta noite foi realmente multicultural. Vi uma filma franesa com um rapaz angolano em Lisboa é sou hungara. Uma brinca, não é?

 

Részeredmény-részjelentés

 2010.09.28. 23:43

Portugál nyelv: Zsófi= 1:0 (részeredmény)

 

Tudom igen csak rég írtam, de elkezdődött az oskola és majd minden nap van órám…este 8ig, mert elkezdődött a „hülye vagyok portugálból” óra is, ami nagyon hasznos, azaz lenne, ha a többiek egy kicsit többet tanulnának. De módfelett igyekszem, nem kell aggódni. Nos, rövid áttekintés a hétvégéről: Pénteken igazi portugálokhoz híven ismét a Bairro Altoban mulattunk, ahol új ismerősre tettem szert: a fekete vodka likőrre. A barátaink teljesen el voltak hűlve, hogy mennyire bírjuk az italt, nos nem mi bírjuk, hanem ők nem. Nem tudom megszokni még mindig ezt a tömeget, ami az utcákon illetve a bulihelyeken van ilyenkor. Szeretem én az embereket, meg a közelségüket, de az hogy hering legyek egy konzervdobozban…No, de azért így is sikerült reggel 6ra hazaérnünk, ami otthon elő sem fordulhatott. Felhívnám a figyelmet a mellékelt képre, ahol a Praça Camoís látható egy szombat hajnalban. Romok, romok hátán.

Hiába eléggé szemetelő népség, a sulink udvara sem szokott kultúráltabban kinézni.

Szombaton Anam szülinapja volt, amire megpróbáltunk palacsintát sütni, de a palacsinta sütőnk valahogy nem szuperált, ezért egy másikba kellett sütni. Ennek következtében olyan 15 cm átmérőjük lettek. De nagyon örült neki, hát még a Halász Judit-féle Boldog születésnapotnak:D

Vasárnap ismételten kultúr-nap volt, elmentünk Sintrába.

 

 

 

 

 

 

 

Ez egy kis városka (mesepalotákkal) nem messze Lisszabontól, kb 30 perc vonattal. Itt volt a királyok üdülő övezete, ide menekültek a nyári hőség elől. Hát nem véletlen: hegyek között mégis csak kellemesebb.

 

 

 

 

 

 

 

 

Pompás lett volna, ha nincs ott az a rengeteg turista, így be sem jutottunk abba a kastélyba, amit kinéztünk magunknak. Megbeszéltük Kingával, hogy nem hagyjuk annyiban a dolgot és elmegyünk októberben is, amikor már nem lesz turistaszezon.

 

 

Viszont tartom magam az ütemtervhez (minden héten megkóstolok vmi újat). Most a bacalhaun volt a sor, ami sózott tőkehal. Annyira sós, hogy kb 2 napig kell váltott vízben áztatni, hogy ehető legyen. Ettem is belőle salátát, helyes kis halas pogácsával.

Szegény Kinga nem tudott hova ülni, hogy ne érezze. Ettem hozzá queijada da Sintrat is, ami sajtos sütemény, kár hogy a narancsosat választottam, nem volt épp megnyerő.

Gyönyörű botanikus kert is van itt, ahol minden növény alá kis táblára ki van írva, hogy mi is ez. Romantikus andalgásra kifejezetten ajánlott. Nem véletlen, hogy a XVIII és XIX. században Lisszabonból ide jártak ki titkos légyottokra. Most már szerelmespárok helyett csak bizarr, pszichedelikus műanyag állatok bújnak meg. Le is győztünk egyet.

 

Csütörtökre megint olyan programot találtam, amiben Kinga közölte, hogy bolond vagyok, nem vesz részt. Bikaviadalra akarok menni! Remélem még lesz jegy és akkor beszámolok róla. Bolondságról jut eszembe: múltkor találtam a VII. Edward parkban egy gyönyörű elhagyatott pavilont, telis, de teli azulejoval. Benn is. Gondoltam, ne legyen a nevem Somogyi Zsófi, ha ide be nem mászok. Nagy nehezen, de befértem. Még jó, hogy körbenéztem mielőtt bementem volna, mert épp ott olvasgatott egy őr. Nem tudom, hogy hogyan magyaráztam volna meg neki szegényes kis nyelvtudásommal, hogy hogyan kerülök ide:D

Tipikusnak mondható ellenben, hogy a portugál férfiaknak majd kiesik a szemük, úgy megnézik a nőket. Mindegy h szőke, barna vagy fekete… Engem meg pláne a hajam színe miatt. Alcindoék teljesen odavoltak pénteken, mert zöld pólóban voltam. Hiába, Portugáliában öltözzünk portugál zászlónak:D

De a hét legnagyobb felfedezése: Sokat gondolkodtam azon, hogy miért késnek ennyit a portugálok. Másfél órát várni valakire semmit sem jelent. Milyen a kapcsolatuk ezeknek az embereknek az idővel. Rájöttem, hogy semmilyen. Itt kérem szépen nem létezik idő. Mi is teljesen lelassultunk:D Még csak 3 hete vagyok itt és olyan mintha már 3 hónapja lenne.

Meg van a megoldás a rohanó időre. Jöjjön Portugáliába!

Letelt az első hét

 2010.09.19. 22:12

Nos, az elmúlt 3 nap igen gazdag volt élményekben.

Péntek:

Elmentünk a portugál ismerősökkel bulizni. Tanulságos volt. Pl itt a benzinkúton vesznek italt, mert a szórakozóhelyeken borzasztóan drága. Elmentünk Amadorába egy koncertre, aztán a Bairro Altoba. Kiderült, hogy voltam én már itt, csak akkor nappal volt. Nos, éjszaka teljesen más. Ez a bulinegyed. A házak aljában vannak a kocsmák, amik épp akkorák, hogy bemész megveszed a shotot (azt hiszem így hívják, ez a rövid ital) és mész is ki az utcára. Hova is mennél máshova, hisz mindenki ott hömpölyög az utcán és beszélget. Iszonyatos tömeg van. És persze pisi szag, mint mindenhol a városban. Ami furcsa, hogy pontban 3kor már be is zárnak. Nagyon aranyos és vicces társasággal voltunk. Iszonyatosan őrültek.

Mostanában minden nap van valami, ami az életemben az első: például pénteken ettem életemben először csigát. Nagyon finom!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bár szegény Kingának felfordult a gyomra tőle, ő nem szereti a tengeri herkentyűket meg a csigát és ilyesmit. Hagymás, fokhagymás, fűszeres lében főzik meg. Némelyik kidugja főlés közben a fejét, azt könnyebb utána kiszippantani, a többit fogpiszkálóval kell kiszedni. Vissza kellett fognom magam derekasan, hogy ne kezdjem el énekelni a csiga-biga gyere ki című örökbecsüt.:D

Kaptam én ám virágot is!

Drága Kinga, mindent köszönök:D

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szombat:

 

Életemben először láttam az óceánt. Éstorilba mentünk el- ez kb 20 percnyire van Lisszabontól vonattal. Nem egyszerű itt az utazás, a vonathoz külön kártya kell, nem jó a viva viagem kártya. Itt egyébként is folyton mindenhol kártyákra kell feltölteni a pénzt, aztán amikor használni akarsz egy közlekedési eszközt, akkor pittyegtetned kell egy masinán. Szóval Éstoril a „portugál Riviéra”. Hosszú homokos part, sziklák, rengeteg napsütés, igen, még szeptember végén is. Úsztam is sokat, szegény Kinga már aggódott is, mire eszembe jutott, hogy Hé ez nem a Balaton! Jól meg is kóstoltam. Nem csalás és nem ámítás, tényleg sós:D Egész nap kinn voltunk és csak mondta, mondta a magáét az óceán. Nagyon cserfes, folyton beszél.

 

 

 

 

 

 

Vasárnap:

Rá kellett jönnöm, hogy a múlt vasárnapi ingyenes múzeumozásom nem volt véletlen, itt tényleg minden vasárnap ingyenesek a múzeumok. Szóval ezentúl a vasárnap lesz a kultúra napja. Ma a Museo National do Azulejoban voltunk, ahol a technikai részletektől kezdve a kezdeti, mór időszaktól kezdve teljesen kortárs modern azulejokat is meg lehet csodálni. Kezdetben a mórok a házakat, azért borították csempével, mert nagyon jó hőszigetelőnek bizonyult. Nyáron hűtött, míg télen benntartotta a meleget. Ezek még kék-fehérek voltak. Csak a későbbi években sikerült először a sárga, majd a többi színt is beleégetniük. A szőnyegminta az elterjedt a házak borításánál, de a templomok falát is azulejokkal borították falképek helyett, valamint az oltárokat is ezzel borították, oltárképeket festettek csempékre. És tényleg, sokkal élvezetesebb várostérképet nézegetni festett csempén, mint papíron:D

 

 

Új szerelmem Eduardo Nery, gyönyörűek a csempéi.

Gasztronómia: isteni a Pastel de Nata!

Most jöjjön-bár rövidítve, de mindez portugálul, hogy Joao is megértse (kedvenc budapesti portugálom)

Primeiro: desculpa, mas sabes o meo portugues é não muito bom ainda.

No sexta-feira:

Eram na festa com os nossos amigos portuguêsas novas. Eles são muito amável e muito, muito loucos, mas amo-voces muito. Primeiro eramos na Amadora num concert, depóis foram no Bairro Alto. Aquele há muitos baros em baixo das casas. Eles são pequeno, mas isso é não problemo, porque as pessoas compram as suas bebida e vamos para as ruas, porque todas pessoas são nas ruas. Sim, isso é muito interessante, que em Lisboa as pessoas fazeram as festas nas ruas. Na sexta-feira era a prima vez, que comer caracolias. Diz a verdade, isso é muito delicious.

No sábado:

Vi –primeira na minha vida- o oceano. Lindo, lindo, lindo. Isso é muito sentimento estranho, que nadava e tomava sol no Setembro.:D E realmente: o oceano tem sabor salgado.

No domingo:

Vai estar a domingo o dia, que vámos nos museos, porque todos os domingo entrada é gratuita nos todos os museus em Lisboa. Fui no Museo National do Azulejo com Kina e com tuas raparigas francesas. Ele muito interessante para mim, que as pessoas portuguesas usam azulejos para fazer retábolos também, não só cobrir das casas com esse.

Tenho um namorado novo: Eduardo Nery que tem azulejos lindos:D

Desculpa, mas penso que tenho muitos erros, faças favor, corrigir-me, porque quero estudar a tua línga melhor. Obrigada.

P.s: a tua país é lindo, verdade! Gosto muito:D

Lehet, hogy túl nagy fába vágtam a fejszém?

 

Kérem szépen megtörtént az első sokk. Így a harmadik iskolában töltött nap után, teljes bizonyossággal kijelenthetem: NEM ELÉG 3 HÓNAP ANNYIRA MEGTANULNI PORTUGÁLUL, HOGY AZ EMBER EGYETEMRE JÁRJON! Ami megnyugtat (vagy nem) a többi erasmusos sem ért túl sokat az órákból, pedig ők már évek óta tanulják a nyelvet. Így igaz, mintha a fogamat húznák, de befizetek egy intenzív nyelvkurzusra.

Ami jó hír, hogy megtaláltam a többi magyart is. Kedvencem közülük Kinga. Master képzésen van az ELTE-n portugál szakon, szóval azért ő érti, amit érteni kell. Tanít is sokat és csavargó társnak sem utolsó. Tegnap elvittem a CCB tetejére, neki is nagyon tetszett az olajfaliget. Jó nyugis hely, szeretettel ajánlom minden kedves a városba látogatónak.

 Egy amolyan modern művészeti alkotás a CCB tetején. Be lehet menni, belülről parafa, kívülről fakéreg. Benn felirat figyelmeztet: csak a padlón járjunk.

Aztán elmentünk a Cais de Sodréra- ez egy óriási tömegközlekedési csomópont: indul innen vonat, komp, villamos és busz és metró. Leültünk a partra, ahol pecáztak és a pasi mellettünk 3 perc alatt két halat is fogott, csak úgy zsinórral. Vicces kis műanyag buborékok is vannak, amin 3 lyuk van, azaz csak kettő- ezek fáknak és bokroknak, a harmadik mélyedés embernek, ülőalkalmatosságként.

Ma Kinga egy portugál ismerősével találkoztunk, aki hozta egy barátját is. Állítólag meg akarnak tanulni magyarul, persze, persze lári-fári. Erőteljesen túloznék, ha azt mondanám beszélgettünk, inkább ők beszélgettek. Mindenesetre ismét nagy derültséget keltettem azzal, hogy elmondtam, hogy a Martim Moniz közelében lakom, tudniillik itt tanyázik nem csak a legtöbb bevándorló, hanem a legtöbb prosti és narkós is. Nekem azért eddig ez nem tűnt fel. Mármint a prostik, a herkások már igen….

Na egy szó mint száz: tanulok, igyekszem, bár nem tudom mi lesz, valószínűleg nem perfekt nyelvtudással fogok hazatérni kishazámba. Pénteken koncertre megyünk, szombaton tengerpartot csodálni, vasárnap meg azulejo múzeumba, ahova hívtam az egyik lengyel erasmusos lányt is, mert sajnos nagyon egyedül érzem magam.

Következő bejelentkezés várható ideje: vasárnap este.

Mindenkit csókolok!

4.nap

 2010.09.12. 22:48

4. nap, melynek végén kissé elszaladt velem a ló!

 

Nagy elhatározással ébredtem! Elmegyek a Museu de Arte Antigába. Igen ám, de mindezt gyalog, ami azért barátok között is emberes kis túra. Végül is 4 óra séta lett belőle, persze mondanom sem kell, hogy minden bokornál és izgalmas kis keresztutcácskánál megálltam. Így viszont megtaláltam a Jardim de Estrelát, ami olyan nyilvános park, hogy csak na. A város szívében olyan érzése van az embernek, mintha a trópusokon lenne. Pálmák és egzotikus növények tömkelege között sétálhat az ember. Hopp ott egy kis pavilon, hopp ott meg egy kis vízesés szoborral, kistóval, kacsákkal. És persze mindenhol madarak, kacsák, pávák sétálnak. A park kijáratánál van a híres Basílica da Estrela.

 

Iszonyat mennyiségű kanyargás és olyan 200 fotóval később megtaláltam a múzeumot. Valami csoda folytán ingyenes volt ma (nem hinném, hogy egyébként az!) és ami még jobb fényképezni is lehet. Bevallom őszintén, hogy nem tudtam, hogy meddig van nyitva, úgyhogy én csak csámborogtam, úgyhogy úgy hajítottak ki 6 után 10 perccel. Iszonyat mennyiség faliszőnyeg, ezüst étkészlet, bútorok, szobrok és festmények. Van itt Dürer, Bosch és Tintoretto is.

A parton hazafelé sétálva megláttam a Cais do Sodrét- innen mennek a kompok is, valamint vonatok és metrók is. No, mondom itt az én időm. Egyedül megpróbálok Lisboa vivem kártyát venni. Ezzel utaznak azok, akiknek nincs bérletük. Egy kártya, amire pénzt töltenek fel a kasszáknál és csak le kell húzni a gépeknél, ha utazol. És bizony: egyedül, portugálul megvettem a kártyám. Borzasztóan büszek voltam magamra, pláne amikor a mögöttem álló franciák megkérdezték a pénztárost, hogy beszél e angolul, pedig azért nekik van egy kis előnyük, hisz jobban hasonlít az ő nyelvük a portugálra, mint az enyém. Hogy a marha nagy önbizalmamat letörjem, be is mentem egy utcai könyvárushoz és vettem egy regényt, hogy azt olvasgassam majd (lévén az egyetlen magyar regényt, amit hozni akartam Gergőnél felejtettem), remélem majd az egy kicsit visszaránt a földre, hogy nem tudok én még annyira portugálul. Holnap pedig vár az oskola. Mivel elég messze van az egyetem és Lisszabon tömegközlekedése gyakorlatilag katasztrofális, ezért kb 2 órával előbb elindulok. Ezúton is szeretném megkövetni a BKV-t, csak viszonyítás kérdése, hogy mennyire szar. Visszasírom én már a jó öreg Deák teret és a piros 7-t!

Első egyedül töltött nap (szept. 11) Gondoltam eltévedek…ugye ez az én esetemben nem olyan nehéz. Azaz pontosítok: eltévedés közben próbálom meg feltérképezni legalább a belvárost.

1. feladat: Találjunk el a Praça do Comérciora.

Valamennyire emlékeztem, hogy milyen útvonalon hozott haza Ana, úgyhogy ez viszonylag könnyen (ez azt jelenti, hogy minimális térképezéssel sikerült is). Ott sikeresen meg is találtam a Lisboa cardos kocsit (hehe igaz útbaigazítást kellett kérnem, de becsületemre váljék portugálul tettem) ahol a bájos kislány közölte, hogy azt bizony csak 1 napra kérhetem és az is 24 euró. Ekkor kicsúszott a számon egy túlságosan is hangos My God!, aztán egy illedelmes Obrigadaval el is kóvályogtam. RABLÁS! Úgyhogy el is döntöttem, hogy ingyenes napot tartok és ezzel jól túljárok az eszükön. Elsőnek is megnéztem magamnak a Tejot. Egy lépcső vezet le hozzá a térről, ahol két oszlop áll ki a vízből. Ugyanis anno a királyok a hajóikkal ide érkeztek meg és a lépcsőn sétáltak fel a térre. Meg is lepődtem, mert jócskán leapadt, pedig tegnap, amikor Anaval voltam ott, egész magas volt a vízszint. Azonban örömmel láttam, hogy nem csak a sirályok, de a turisták is élvezik a visszamaradt sárban való dagonyázást.

2. feladat: KULTURÁLODNI! Ezt sikeresen meg is tettem a téren lévő kis kiállítótérben, ahol egy a köztársaság kezdeti időszakának turisztikai, fürdőzési szokásairól szóló kiállítást néztem meg (természetesen elhatározásomhoz híven ingyen). Elsőre nem érdekelt a téma, gondoltam max nyelvtanulásra jó lesz. Végül is azonban nagyon tetszett. Régi fotók, vonatjegyek, reklámplakátok, kellékek a kényelmes utazáshoz (pl akasztós bőröndök) és karikatúrák, filmhíradók. Senkit sem untatnék a szakmai szememnek izgalmas részletezéssel, egy a lényeg, nagyon tetszett.

3. feladat: VÁROSNÉZÉS! Utam az Alfamába vezetett. Ez a városrész volt a móroké és ez az egyetlen kis része a városnak, amit nem pusztított el az 1755-ös földrengés. Ha látott már valaki utifilmet Lisszabonról, az Alfama girbe-gurba utcácskáit biztos látta benne. Erre jár az ún. városnéző villamos, a 28-as. Gondoltam, ezt jó lesz követni, de én aztán nem szállok fel rá a sok bolond turista közé, gyalog sokkal többet fogok látni. Így is lett, úgyhogy mindenkit rá, ha idegen városba kerül, inkább gyalog induljon útnak. Először is megnéztem a Sé-t, Lisboa legrégebbi székesegyházát.

 

Elég sötét, de nagyon szép, érdemes megnézni. A főhajóba be lehet menni, de sajnos a kerengőért, ahol sok híres ember síremléke látható, azért fizetni kell. Na, majd ha valaki meglátogat, akkor azzal meglátogatom én is ezeket a fizetős helyeket. Itt van egyébként a legenda szerint az a kereszetlőmedence is, ahol Szent Antalt megkeresztelték. Őt Páduai Szent Antalként ismerik, de ez csupán csak véletlen, hisz szinte egész életét Portugáliában élte le, csak az utolsó éveit töltötte Olaszországban. Aztán elsétáltam a Castelo de Sao Jorge-ban, ami neve alapján csak egy vár, de a középkori várak jó szokásához híven régi kis házak, szabálytalan utcácskák alkotják a váron kívül.

 

A közelben található a Mosterio de São Vincente De Fora is.

 

Sajnos a múzeuma várat még magára egy kicsit, mert még nem kaptam meg a diákom és hát a pénz az pénz. Viszont be kell látnom, tudtak valamit ezek a mórok. Az azulejon kívül a portugálokra hagyták a kertépítés, főként a belső kertek kialakításának szenvedélyét is. Gyönyörű csempékkel díszített kutak, hófehérre meszelt padok és virágokkal befuttatott hűsölésre csábító zugok marasztalják itt az embert. Ha már kert, azt hiszem megtaláltam Lisszabon egyetlen Mini-Jardimját (minikertjét). Össz’-vissz’ 2 pálma és még egy pár zöld növény alkotja, de azért készítői készítettek számára egy táblát. Sajnos az utcákon járva elkeseredtem egy kicsit. Azért jöttem ide, hogy majd jó példákat találjak arra, hogy hogyan is lehet a régi épületeket életben tartani, felhasználni, de sajnos elég elkeserítő látványt mutatnak az utcák néhol a városban. A nálunk is szokásos módon sok helyen meghagyták a homlokzatot és belül teljesen lerombolták az épületeket. Máshol meg mintha Budapesten lennénk, egész egyszerűen lerombolják az épületeket és az ott keletkező foghíjjtelken na mi lesz?....Igen, parkoló! Azért nem adtam fel, keresek én olyan példákat, amik pozitívak. Napomat a Pombal márki terén végeztem, ami mögött a csuda szép VII Eduárd Park van. Találtam ott egy gyönyörű kis pavilont, mely sajnos bedeszkázva üresen áll. Pedig fantasztikus azulejo képek vannak rajta.

Este hívott Ana bulizni, de mire hazakeveredtem már totál fáradt voltam. Nem tudok aludni rendesen ezektől a bolond fejembe kavargó portugál szavaktól. Meg aztán 11kor kellett volna a város másik felén lévő téren lennem, úgyhogy ez most kimaradt.

 

A napi zárás:

3 totális kétségbeesés

2 haza akarok menni

1 csüggesztő felismerés: ihatatlan a portugálok vize

De végezetül öröm és boldogság, hogy itt lehetek!

Azt hittem, hogy a blogírás majd megkönnyíti a dolgom és jaj-de-jó-lesz, hogy nem kell mindenkinek végig irogatnom, hogy mit történt velem, csak egyszer leírom és kész. Na, ehhez képest már jó 3 napja vagyok itt és most sikerült leülnöm a gép elé. És három nap alatt már majd elfelejtettem a saját anyanyelvem- na, jó ez egy kis teátrális túlzás volt, de néha már tényleg angolul meg portugálul gondolkodom. Azért tény, hogy nehéz az élete egy kis külföldi lánykának itt, de szerencsére van nekem egy Ana Filipám (a portugál lány, akivel a Ludwigban ismerkedtem meg), tegnap elkísért a suliba beiratkozni, aztán telefont és netet venni, ma meg bérletet csináltatni, várost nézni. Kb minden nevezetességnél voltunk, na jó…ez is kis túlzás volt.

Turisztikai beszámolócska

Először a Belém toronynál és a CCB nél, ez a Centro da Arte Belém, ma pedig a turistás belvárosban. Jól meg is áztattam a lábam a Tejoban. Ettem Pastela de Belémet a híres hírhedt régi cukiban és hát az igazat megvallva, ha másért nem is, csak ezért érdemes eljönni ide:D Egyébként is kb minden teremben más és más azulejo díszíti a falat és kígyózó sorok jelzik már az utcán, hogy merre kell menni. Mellette van egy arab, vagy milyen szendvicses, ahol meg közmondásokkal és szólásokkal díszített azulejok vannak. Pl az udvarló egy páva, a jegyes egy oroszlán, a férj egy szamár stb. A CCB egyébként is egy nagyon jó kis helyen van, az egész teteje parkosítva van: óriási pálmák, füves területek és kis lábáztatók tesznek meg mindent az itt pihenni vágyok felüdülése kedvéért. (akárcsak egy turisztikai könyvből vágtam volna ki, mi?) A parton, a Belém toronynál Fernando Pesoa vers virít és a csatornafedélen egy horogra harapó halacska, mert ugye itt pecáznak is, gondolom, hogy finomabb a hal, amit itt fognak ki, mint amit a mi öreg Dunánkból. Egyébként fura, mert nincs olyan érzésem, mintha Európa másik végén lennék. A beígértekkel ellentétben sem a fények, sem a szagok sem teljesen mások, csak ugye a nyelv. Az tény, hogy irtó nagy kertek vannak a városon belül, a repülőről láttam, hogy még a lakótelepek házai között is vannak óriási füves-fás területek, de lepukkant házak éppúgy vannak mint hajléktalanok. Bár itt a hajléktalanok legalább valamit csinálni is akarnak a pénzért: ők azok, akik megmutatják a sofőröknek, hogy hol lehet parkolni egy kis apróért cserében.

 

A nyelv, na igen.

Azzal vannak nehézségeim. Már a feliratok között egész jól eligazodok, de azért a beszélgetés. Már tökre örülök, ha megértek két szót, amit a boltban mond a néni mellettem, vagy tudom, hogy mit veszek meg. Szerencsére nagyon jó üzletet kötöttem Anavál, mivel ő meg meg akar tanulni magyarul rendesen, heti egyszer nyelvórát tartunk. Angol-portugál-magyar nyelven:D Ma kezdtük az Elevador de Santa Justa tetején lévő kávézóban, ahol galao-t ittam, ami nem sokban különbözik a mi tejeskávénktól, csak hosszúkás pohárban szolgálják fel. Biztos nagyon vicces lehetett a mi keverék nyelvünk, mert egy angol srác rá is kérdezett, hogy mondjuk már el, hogy milyen nyelveken beszélünk és miért???? Szerencsére azért most már tudtam beszélgetni a lakótársaimmal is. Megkértem őket, hogy próbáljunk meg minnél többet beszélni portugálul, max, ha nem értek valamit, de már nagyon, akkor megkérdezem angolul. Aranyosak voltak, elmagyarázták hogyan jutok el a suliban hétfőn reggel a welcom meetingre (állítólag lesz még rajtam kívül 4 magyar, jól elkapom majd őket, csapassunk együtt:D), meg megdicsértek, hogy 3-4 hónap alatt azért milyen jól meg tudtam tanulni, de hát nem is tudom, tény, hogy az ember, ha megszokja, hogy folyékonyan beszél egy nyelvet, zavaró, ha kb olyan szinten tud egy másikat, amit igenis el kell igazodnia, mint egy 4 éves gyerek. Reggel pl megpróbáltam elolvasni egy kisgyerekeknek szánt képeskönyvet és a boltok fajtáinál fel kellett adnom. Na jó, persze gondoltam, hogy nem kapásból 300 oldalas regényeket fogok falni.

Tájékozódási minimumom behatárolhatatlan!

A tájékozódás egyébként sem volt soha erényem, de gondolhatjátok, hogy itt mennyire el vagyok veszve. Persze, persze egy új városban minden ház és utca ugyanolyan, de itt tényleg. Az ember azt gondolná, majd arról az azulejos házról megismerem hol lakom, hát itt minden 3. ház azulejos és minden második aljában pastelaria (kávézó, ahol sütizni is lehet) vagy cabeleireiro (fodrász) van. Ennek tudatában, ám abszolult lúzerként persze térkép nélkül indultam el megtalálni a 3 utcányira lévő Pingo douce üzletlánc egyik üzletét, hogy végre ételt vegyek. Ez volt kb 30 perc (pedig itt elég kicsik az utcák…) és hazatalálni újabb 1 óra volt. Végső kétségbeesésemben bementem egy étterembe, ahol elmondtam egy bácsinak, hogy én ugye a Rua Rafael Andrade-ban lakom, csak hát az a kérdés, hogy hol van az utca (kicsit azért kihúzom magam, mert mindezt portugálul mondtam el, bár azt már feleslegesnek tartottam hozzátenni, hogy ugye külföldi vagyok, mert képzelem mennyire bánthatta a fülét a kiejtésem) erre kikísér az étteremből és rámutat az utcatáblára: „Ez az!”. Irultam-pirtultam, és egy halk Obrigada muito kíséretében hazataláltam. Na, a többit mindenki elképzelheti, holnap és holnapután masszív eltévedéseket tervezek, hogy legalább a mi kerületünket megismerjem.

 

 

 Ez az én kis házacskám, bár ablaka nincs a szobámnak..., de azért jó helyen van, közel a metróhoz.

 

Egy kis érdekesség a végére!

Amikor a nagy 1755-ös földrengés után újjáépítették a várost a Tejo parti részek óriás barokk épületeit úgy építették fel, hogy akárcsak Velencénél fa cölöpökre építették a házakat. Ez szépen tartotta is őket, de mivel a Tejo folyamatosan húzódik vissza, ezek alól is kiszökik a víz, mivel az utak alatt csatornarendszer van. A víz alatt a facölöpök jól elvoltak, ám most hogy elkezdenek kiszáradni, félő összedől az egész. Remélem nem! + egy ráadás: Rengeteg néger van, pláne a mi városrészünkben!!! Kérés: Amennyiben bárki meg szeretne látogatni egy kitétel van: TESSÉK HOZNI EGY MAGYAR NYELVŰ KÖNYVET!!!!

És végül egy kép, hogy mindenki megnyugodjon, jó helyen vagyok. (Olajfás kertben a CCB tetején- 27 fok, napsütés)

süti beállítások módosítása