Azt hittem, hogy a blogírás majd megkönnyíti a dolgom és jaj-de-jó-lesz, hogy nem kell mindenkinek végig irogatnom, hogy mit történt velem, csak egyszer leírom és kész. Na, ehhez képest már jó 3 napja vagyok itt és most sikerült leülnöm a gép elé. És három nap alatt már majd elfelejtettem a saját anyanyelvem- na, jó ez egy kis teátrális túlzás volt, de néha már tényleg angolul meg portugálul gondolkodom. Azért tény, hogy nehéz az élete egy kis külföldi lánykának itt, de szerencsére van nekem egy Ana Filipám (a portugál lány, akivel a Ludwigban ismerkedtem meg), tegnap elkísért a suliba beiratkozni, aztán telefont és netet venni, ma meg bérletet csináltatni, várost nézni. Kb minden nevezetességnél voltunk, na jó…ez is kis túlzás volt.
Turisztikai beszámolócska
Először a Belém toronynál és a CCB nél, ez a Centro da Arte Belém, ma pedig a turistás belvárosban. Jól meg is áztattam a lábam a Tejoban. Ettem Pastela de Belémet a híres hírhedt régi cukiban és hát az igazat megvallva, ha másért nem is, csak ezért érdemes eljönni ide:D Egyébként is kb minden teremben más és más azulejo díszíti a falat és kígyózó sorok jelzik már az utcán, hogy merre kell menni. Mellette van egy arab, vagy milyen szendvicses, ahol meg közmondásokkal és szólásokkal díszített azulejok vannak. Pl az udvarló egy páva, a jegyes egy oroszlán, a férj egy szamár stb. A CCB egyébként is egy nagyon jó kis helyen van, az egész teteje parkosítva van: óriási pálmák, füves területek és kis lábáztatók tesznek meg mindent az itt pihenni vágyok felüdülése kedvéért. (akárcsak egy turisztikai könyvből vágtam volna ki, mi?) A parton, a Belém toronynál Fernando Pesoa vers virít és a csatornafedélen egy horogra harapó halacska, mert ugye itt pecáznak is, gondolom, hogy finomabb a hal, amit itt fognak ki, mint amit a mi öreg Dunánkból. Egyébként fura, mert nincs olyan érzésem, mintha Európa másik végén lennék. A beígértekkel ellentétben sem a fények, sem a szagok sem teljesen mások, csak ugye a nyelv. Az tény, hogy irtó nagy kertek vannak a városon belül, a repülőről láttam, hogy még a lakótelepek házai között is vannak óriási füves-fás területek, de lepukkant házak éppúgy vannak mint hajléktalanok. Bár itt a hajléktalanok legalább valamit csinálni is akarnak a pénzért: ők azok, akik megmutatják a sofőröknek, hogy hol lehet parkolni egy kis apróért cserében.
A nyelv, na igen.
Azzal vannak nehézségeim. Már a feliratok között egész jól eligazodok, de azért a beszélgetés. Már tökre örülök, ha megértek két szót, amit a boltban mond a néni mellettem, vagy tudom, hogy mit veszek meg. Szerencsére nagyon jó üzletet kötöttem Anavál, mivel ő meg meg akar tanulni magyarul rendesen, heti egyszer nyelvórát tartunk. Angol-portugál-magyar nyelven:D Ma kezdtük az Elevador de Santa Justa tetején lévő kávézóban, ahol galao-t ittam, ami nem sokban különbözik a mi tejeskávénktól, csak hosszúkás pohárban szolgálják fel. Biztos nagyon vicces lehetett a mi keverék nyelvünk, mert egy angol srác rá is kérdezett, hogy mondjuk már el, hogy milyen nyelveken beszélünk és miért???? Szerencsére azért most már tudtam beszélgetni a lakótársaimmal is. Megkértem őket, hogy próbáljunk meg minnél többet beszélni portugálul, max, ha nem értek valamit, de már nagyon, akkor megkérdezem angolul. Aranyosak voltak, elmagyarázták hogyan jutok el a suliban hétfőn reggel a welcom meetingre (állítólag lesz még rajtam kívül 4 magyar, jól elkapom majd őket, csapassunk együtt:D), meg megdicsértek, hogy 3-4 hónap alatt azért milyen jól meg tudtam tanulni, de hát nem is tudom, tény, hogy az ember, ha megszokja, hogy folyékonyan beszél egy nyelvet, zavaró, ha kb olyan szinten tud egy másikat, amit igenis el kell igazodnia, mint egy 4 éves gyerek. Reggel pl megpróbáltam elolvasni egy kisgyerekeknek szánt képeskönyvet és a boltok fajtáinál fel kellett adnom. Na jó, persze gondoltam, hogy nem kapásból 300 oldalas regényeket fogok falni.
Tájékozódási minimumom behatárolhatatlan!
A tájékozódás egyébként sem volt soha erényem, de gondolhatjátok, hogy itt mennyire el vagyok veszve. Persze, persze egy új városban minden ház és utca ugyanolyan, de itt tényleg. Az ember azt gondolná, majd arról az azulejos házról megismerem hol lakom, hát itt minden 3. ház azulejos és minden második aljában pastelaria (kávézó, ahol sütizni is lehet) vagy cabeleireiro (fodrász) van. Ennek tudatában, ám abszolult lúzerként persze térkép nélkül indultam el megtalálni a 3 utcányira lévő Pingo douce üzletlánc egyik üzletét, hogy végre ételt vegyek. Ez volt kb 30 perc (pedig itt elég kicsik az utcák…) és hazatalálni újabb 1 óra volt. Végső kétségbeesésemben bementem egy étterembe, ahol elmondtam egy bácsinak, hogy én ugye a Rua Rafael Andrade-ban lakom, csak hát az a kérdés, hogy hol van az utca (kicsit azért kihúzom magam, mert mindezt portugálul mondtam el, bár azt már feleslegesnek tartottam hozzátenni, hogy ugye külföldi vagyok, mert képzelem mennyire bánthatta a fülét a kiejtésem) erre kikísér az étteremből és rámutat az utcatáblára: „Ez az!”. Irultam-pirtultam, és egy halk Obrigada muito kíséretében hazataláltam. Na, a többit mindenki elképzelheti, holnap és holnapután masszív eltévedéseket tervezek, hogy legalább a mi kerületünket megismerjem.
Ez az én kis házacskám, bár ablaka nincs a szobámnak..., de azért jó helyen van, közel a metróhoz.
Egy kis érdekesség a végére!
Amikor a nagy 1755-ös földrengés után újjáépítették a várost a Tejo parti részek óriás barokk épületeit úgy építették fel, hogy akárcsak Velencénél fa cölöpökre építették a házakat. Ez szépen tartotta is őket, de mivel a Tejo folyamatosan húzódik vissza, ezek alól is kiszökik a víz, mivel az utak alatt csatornarendszer van. A víz alatt a facölöpök jól elvoltak, ám most hogy elkezdenek kiszáradni, félő összedől az egész. Remélem nem! + egy ráadás: Rengeteg néger van, pláne a mi városrészünkben!!! Kérés: Amennyiben bárki meg szeretne látogatni egy kitétel van: TESSÉK HOZNI EGY MAGYAR NYELVŰ KÖNYVET!!!!
És végül egy kép, hogy mindenki megnyugodjon, jó helyen vagyok. (Olajfás kertben a CCB tetején- 27 fok, napsütés)
